Maragoni mozzarella

Maragoni

Ügyfél:

Maragoni

Dátum:

2020 -

Projekt:

Maragoni

Üzleti kihívás


A Maragoni Mozzarella egy olasz minőségi elvárások szerint, de magyar tejből, Magyarországon készült mozzarella sajt. A feladat a brand és a termék arculatának tervezése volt, a kihívás pedig, hogy a csomagolás egyszerre feleljen meg az elvárásoknak: mutassa meg a termékelőnyöket, első ránézésre is mozzarellaként azonosítható legyen, mégis ugorjon le a terv a polcról.

Megoldás


A csomagolástervezést négy szakaszra bontottuk: kutatás – tervezés – kutatás – véglegesítés. A fázisokból jól látszik, hogy már a tervezés előtt megvizsgáltuk a célcsoport gondolkodását a termékcsoport csomagolásaival kapcsolatban, emellett felmértük a hazai és nemzetközi piacot, keresve a minden versenytárs esetén az azonos jellemzőket, a különbözőségeket és a célcsoport reakcióit ezekre. A csomagolástervezés során ezeket a szempontokat figyelembe vettük, miközben végig arra törekedtünk, hogy a lehetőségekhez képest a legjobban különbözzünk, de még a fogyasztóknak elfogadható keretek között – és nem elengedve a termék felismerhetőségének követelményét. A második kutatásra több irányt vittünk, amiket többek között polcképeken is véleményeztettünk. Az így kapott visszajelzéseket beépítve az utolsó tervezési fázisba kaptuk meg a végleges terveket, amik aztán gyártásba is kerültek.

Hatás


Az általunk tervezett mozzarella csomagolásokon eltértünk a megszokott színektől, miközben megjelennek a kötelező elemek – mint a paradicsom és a bazsalikom a sajt mellett – a termék egyértelműen felismerhető és a kontextus nem csak kitűnik a polcképből, de fogyasztásra is inspirál.

Megosztás:

KAPCSOLÓDÓ REFERENCIÁK


Carbon.Crane piaci bevezetés

A marketing karbonmentesítésén dolgozó új üzletágunk egy startup az évtizedes múltú ügynökségen belül, amelynek indulására egyszerre készült el a termék, a kommunikációs stratégia, a megvalósításához szükséges összes kreatív anyag és a teljes digitális ökoszisztéma.

Mastercard.hu website rebuild

Jól szervezett projektmenedzsmenttel, komplex és átlátható folyamatok mentén megújítottuk a Mastercard teljes magyarországi weboldalát, ami a bővíthető struktúrának, az esztétikus dizájnnak, és a rövid szövegeknek köszönhetően jobb felhasználó élményt nyújt.

Marketing Information System

Saját fejlesztésű marketing információs rendszerünk lehetővé teszi a vállalati marketingcsapatok számára, hogy akár valós időben nyomon kövessék és optimalizálják online és offline marketingköltéseiket, egyetlen dashboardon megjelenítve az egyes kampányok terv- és tényadatait.

Hírlevél

Szeretnéd e-mailben megkapni legfrissebb híreinket? Iratkozz fel! Ígérjük, csak akkor küldünk hírlevelet, ha egy fontos információt osztunk meg, vagy többet egyszerre. Így is csökkenthető az e-mailek karbonlábnyoma.